Cserna Andor: Richard Wagner élete (1926)

Richard Wagner

Richard Wagner

Wagner Richárd, teljes nevén Wagner Vilmos Richárd, 1813. május 22-én született Lipcsében. Atyja Wagner Frigyes, rendőrségi tollnok volt és néhány hónappal fia születése után meghalt. Özvegye félév múlva újból házasságra lépett férjének egyik jó barátjával, Geyer Lajossal, aki sokoldalú tehetség, festő, színész és drámaíró volt és szeretetteljes, gondos nevelésben részesítette mostohagyermekeit. A család Drezdában telepedett le és ott tartózkodott tizenhárom esztendőn át. A gyermek-Wagnerben korán jelentkezett a művészi hajlam, de sokáig nem öltött határozott alakot. Nagy hatással volt rá kétségkívül mostohaatyjának sokoldalú tevékenysége, különösen színészi működése. A színpad általában kora gyermeksége óta vonzotta, de a zene iránt nem mutatott különös kedvet. Geyertől festeni is tanult, de, mint maga írja, nagyon ügyetlen volt a rajzolásban.
Hat évvel a családnak Drezdába történt átköltözése után, 1821-ben meghalt Geyer Lajos. A másodszor is özvegységre jutott Geyerné szeretettel és gonddal nevelte tovább Richárd fiát, aki kilencéves korában a drezdai Kreutzschule növendéke lett és rendszeres klasszikus képzésben részesült. 1827-ben a család visszaköltözött Lipcsébe, ahol Wagner a Nikolai-kollégium növendéke lett, de elvesztette minden kedvét a filológiai tanulmányok iránt. Csak most kezdett jelentkezni érdeklődése a zene iránt. A Gewandhausban tartott hangversenyeken megismerkedett Beethoven és Mozart műveivel, különösen az Egmont-nyitány volt rá nagy hatással és ekkor elhatározta, hogy zenész lesz. Titokban írt egy szonátát, egy vonósnégyest és egy áriát, de kénytelen volt maga is megvallani, hogy tanulás nélkül semmire sem viszi. Hosszas unszolásra anyja beleegyezett, hogy Müller Gottlieb orgonamester tanítsa zongorázni, de a pedáns mester módszere nem elégítette ki a szenvedélyes ifjút. Tanulás helyett folytatta zeneszerzői szárnypróbálgatását; több nyitányt írt, amelyek közül egyet elő is adtak teljes kudarccal a lipcsei színházban.
A júliusi forradalom forradalmárrá tette Wagnert is; ráeszmélt, hogy akkoriban minden valamire való ember csakis politikával foglalkozhat. Az iskolát ekkor már fölcserélte az egyetemmel, de csak azért, hogy bölcsészetet és esztétikát hallgathasson. mert megmaradt elhatározása mellett, hogy zenész lesz. Weinlig Keresztélyben, a lipcsei Thomas-Schule kántorában végre megtalálta azt a férfiút, aki zenei fejlődését a helyes útra terelte és megismertette az ellenpontozás rejtelmeivel. Tanulmányai befejezése után már elfogadható zeneműveket írt, amelyek Lipcsében és Prágában előadásra is kerültek. 1833-ban kezdte írni első színpadi zeneművét. »A nász« című operát, amelyből azonban csak a nyitány, egy kórus és egy szeptett maradt meg.
Ez évben Würzburgba költözött, Albert nevű fivéréhez és az ottani színháznál nyert korrepetitori állást. Itt írta »A tündérek« című operáját, amelynek szövege egy Gozzi-darab ­után készült. Előadásra azonban nem került ez a műve sem, hiába próbálkozott vele. Csak 1888-ban, öt évvel halála után adták elő Münchenben, mint zenetörténeti érdekességet.
A következő évben Wagner megkezdte gyakorlati pályafutását. Két éven át, 1836·ig, a magdeburgi színház karmestere volt, de a színház megbukott és a fiatal karmester elvesztette állását. Magdeburgban írta »Szerelmi tilalom« című operáját, amelynek tárgyát Shakespeare »Szeget szeggel« című vígjátékából merítette, de az opera igen hevenyészett előadásban csak egyszer került színre, 1836-ban. A magdeburgi színház bukása után Wagner egy ideig Lipcsében tartózkodott, majd a königsbergi színháznál talált alkalmazást. Ekkor már házas ember volt: 1836 végén, családja tiltakozása ellenére, feleségül vette Planer Wilhelminát, a magdeburgi színház drámai színésznőjét. Alig egy év múlva megbukott a königsbergi színház is, de Wagnernek sikerült azonnal álláshoz jutnia a Hallei Károly által akkoriban újjászervezett rigai színháznál, ahol két évet töltött. Rigában hangversenyeket is rendezett, előadta két új nyitányát, a »Kolumbus Kristóf« és a »Rule Britannia« címűeket.
1839 januárjában Holtei hirtelen felmondta az állást és Wagnernek ismét új kenyérkereset után kellett néznie. Ekkor határozta el, hogy kielégíti régi vágyát: elutazik Párisba, hogy ott Rigában megkezdett operáját, a »Rienzi«-t előadassa. Az út nagy részét hajón tette meg és Londonon át jutott el a francia fővárosba. A viharos tengeren szokatlanul hosszú és kalandos hajózás nagy hatással volt rá; ekkor fogamzott meg benne »A bolygó hollandi« eszméje.

Liszt Ferenc

Liszt Ferenc

Reményei azonban nem váltak valóra: Párisban keserű csalódások érték és alsóbbrendű munkát kellett végeznie, hogy mindennapi kenyerét megkeresse. Divatos operaáriákból és dalokból átiratokat készített különféle hangszerekre; álnevek alatt hírlapi cikkeket írt, táncdarabokat, románcokat komponált és elkészítette Halévy »A ciprusi királynő« című operájának zongorakivonatát. A »Rienzi«-ről, amelyet Párisban fejezett be, hallani sem akartak, »A bolygó hollandi«-val pedig csak azt érte el, hogy a Nagy Opera igazgatója megvette tőle a darab szcená­riumát, hogy aztán más zeneszerzővel írassa meg az operát. A párisi évek mindezek ellenére nem voltak meddőek Wagner művészi fejlődése szempontjából. Sokat tanult, megkomponálta »A bolygó hollandi« zenéjét és megírta a »Faust-nyitány«-t. Párisban ismerkedett meg Berliozzal és Liszt Ferenccel is, akik közül különösen Liszt igen nagy hatással volt egész további életére.
A három keserves párisi esztendő után, 1842-ben végre elérkezett a megváltás : a »Rienzi«-t a drezdai színház elfogadta előadásra, Meyerbeer ajánlatára pedig a berlini operaház hajlandónak nyilatkozik »A bolygó hollandi« bemutatására. Wagner búcsút mondott Párisnak és 1842 tavaszán megérkezett Németországba. Ez év őszén, 1842 október 20-án bemutatóra került a »Rienzi«, teljes címén »Cola Rienzi, az utolsó tribun« a drezdai színházban. Az olasz-francia iskola hatása ugyan félreismerhetetlen rajta, de nagy sikere volt és ennek hatása alatt Wagner visszakérte »A bolygó hollandi«-t a berlini operaháztói és 1843-ban azt is nagy sikerrel adatta elő Drezdában. Ezzel a bemutatóval megindult a támadások sora is Wagner ellen, de ez nem bénította meg munkaerejét és nem ron­totta kedvét. Közben kinevezték a drezdai operaház karnagyának és ebben az állásában csakhamar nagy tekintélyt szerzett magának. Folytatta zeneszerzői tevékenységét is; fölkutatta az ősi mondákat és e tanulmányainak első eredménye a »Tannhäuser és a wartburgi dalnokverseny«, amelyet 1845. október 19-én mutatott be a drezdai operaház. Ebben az időben már írta a »Lohengrin« szövegét is, és foglalkozott »A nürnbergi mesterdalnokok« és »A nibelung gyűrűje« eszméjével is.
A negyvennyolcas forradalmi idők hatalmukba kerítették Wagnert is, aki egész életében forradalmár volt, a művészetben éppúgy, mint a politikában. 1848-ban egy felállítandó új nemzeti színház tervezetét nyújtotta be a szász minisztériumhoz, amely azonban elutasította eszméjével. Ugyanekkor az operaház intendánsával is éles összeütközése támadt és egyre jobban belemerült a forradalmi mozgalmakba. A drezdai »Volksblätter«-be forradalmat magasztaló himnuszt írt, barátságot kötött Baku­ninnal, a hírhedt nihilistával és 1849-ben, amikor a szász demokrácia föllázadt a reakciós minisztérium ellen, a lázadókhoz csatlakozott. A drezdai fölkelés leverése után a szász kormány elfogatási parancsot adott ki ellene is és valószínű, hogy el is ítélték volna, ha a bíróság elé kerül. Wagner azonban megmenekült a rendőrségtől: álnév alatt megszökött. Előbb Liszt Ferenchez, Weimarba menekült, majd rövid ottartózkodás után Zürichbe ment, ahol egy évtizedet töltött folytonos munkásságban. Zeneművei mellett prózai írásokban hirdette elveit és meggyőződését. Különösen híresek a Zürichben készült írásai között »A művészet és a forradalom« (1849), »A jövő műalkotása« (1850), »Opera és dráma« (1851) és a »Közlemény barátaimhoz«, 1853-ban aztán megjelent »A nibelung gyűrűje« teljes szövege is.
Az 1847-ben már befejezett, de a forradalmi idők miatt elő nem adott »Lohengrin«-t Liszt Ferenc mutatta be Weimarban 1850. augusztus 28-án. Lisztnek köszönhette Wagner azt is, hogy a »Tannhäuser«-t 1853-ban már több német színház előadta. 1855-ben Londonba kapott meghívást és egy évadon át vezényelte az ottani filharmóniai hangversenyeket, öt évvel később pedig Párisban és Brüsszelben töltött hosszabb időt, hogy propagandát csináljon művei mellett, de sok eredményt nem ért el, mert a »Tann­häuser«-t, amelyet 1861-ben III. Napoleon kívánságára mutattak be Párisban, visszautasította a francia közönség.
A hatvanas évek elején kegyelmet kapott hazájában és visszatért Németországba. Előbb Karlsruheban telepedett le, majd Bécsben lakott és mindkét helyen elfogadtatta »Tristan és Isolde« című új zenedrámáját, amelyet már 1859-ben befejezett. Előadásra azonban sem Karlsruheban, sem Bécsben nem került sor. 1862-ben a Rajna melletti Biebrichbe költözött Wagner, ahol »A nürnbergi mesterdalnokok« hangszerelésén dolgozott és 1863-ban hangversenykörútra ment Prágába, Pétervárra és Bécsbe.

II. Lajos bajor király

II. Lajos bajor király

1864-ben új korszak fölvirradását hitte: II. Lajos bajor király meghívta Münchenbe és a starenbergi tó mellett egy villát ajándékozott neki. A művészlelkű uralkodó pártfogása régi nagy terveinek megvalósítására késztette Wag­nert; ajánlására meghívták Münchenbe kiváló tanítványát, Bülow Jánost, aki kezdetben udvari zongoraművész, majd 1866-ban a Wagner tervei szerint reformált királyi zeneiskola igazgatója és az udvari színház karmestere lett. 1865. június 10-én már Bülow vezénylete alatt került Mün­chenben bemutatóra a »Tristan és Isolde«.
Wagner helyzete azonban csakhamar tarthatatlanná vált Münchenben. Udvari emberek, állásukra féltékeny hivatalnokok, államférfiak és politikusok rossz szemmel nézték a zenei kegyeltet, rágalmakat terjesztettek róla és a sajtó is kifakadt a tékozló uralkodó különcködései ellen. 1865 végén Lajos király kénytelen volt a közvélemény nyomására eltávolítani Münchenből Wagnert, aki a
Luzern mellett lévő Triebschenbe költözött. Itt fejezte be »A nürnbergi mesterdalnokok« komponálását és folytatta a Nibelung-dráma írását. 1869-ben, miután első felesége, akitől régebben elvált, már 1866-ban meghalt, újra megnősült: elvette Bülow János elvált feleségét, Liszt Ferenc és D’Agoult Mária grófnő leányát, Cosimát és Triebschen­ben született fia, Siegfried.
»A nürnbergi mesterdalnokok«, amelynek költői vázlatát Wagner jóval a »Tristan és Isolde« előtt kezdte meg, 1868 június 21-én került bemutatóra Münchenben, majd egy évvel később, 1869. szeptember 22-én ugyanott megérte első előadását »A Rajna kincse«, a Nibelung-ciklus első darabja. A zenedráma hatása rendkívüli volt és Wagner elérkezettnek vélte az időt régi nagy eszméjének, egy nagy
népi művészetet szolgáló ünnepi játékháznak megvalósítására, amelyhez II. Lajos bajor királyban akadt lelkes pártfogóra. 1871-ben Bayreuthba költözött és ezt az azóta világhírűvé lett bajor várost szemelte ki újszerű színháza számára. 1872 pünkösd ünnepén megtörtént a Festspielhaus alapkövének letétele és négy évvel később, 1876 őszén már előadásra került a teljes Nibelung-ciklus az új színházban. Fölépült itt Wagnerék bayreuthi hajléka, a Wahnfried is.

A Palazzo Vendramin

A Palazzo Vendramin

A nyolcvanas években új világszemlélet apostolaként jelentkezett Wagner. Megjelent a »Vallás és művészet« című tanulmánya, amelyben hűtlen lett a zürichi években annyira csodált schopenhaueri elvekhez és a metafizikai pesszimizmussal szemben a történeti pesszimizmus igazát hirdeti. Ez a megváltozott valláserkölcsi szellem jut kifejezésre utolsó művében, a »Parsifal« című »ájtatos ünnepi színjáték«-ban is, amelyet 1882 júliusában mutattak be Bayreuthban. Ez a zenedráma már az ünnepi játékház számára készült és amíg a szerzői jog védte, 1913-ig máshol nem is volt előadható.
Az erkölcsi tisztaság megéneklése hattyúdala lett Wagner­nek. A bayreuthi vállalkozás nagy anyagi gondjai, izgalmas válságai megviselték szervezetét. 1879 óta a telet rendszerint Olaszországban töltötte és Velencébe utazott az 1882-iki bayreuthi ciklus után is. A Canale Grande-n lévő Palazzo Vendraminban lakott és itt érte utól a halál 1883. február 13-án. Holttestét Bayreuthba szállították és a Wahnfried kertjében, az általa előre megépített sírboltban temették el.

Kategória: Zenetörténet
Címke: , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Válasz

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s