Magnificat

Leonardo da Vinci: L'Annunciazione

Leonardo da Vinci: L’Annunciazione

A teológiai főiskolán Mária hálaénekéről írt emlékezetes dolgozatomnak (szerencsére csak hárman emlékszünk rá), egy gimnáziumi kórusélménynek és elsősorban Bachnak köszönhető, hogy szívesen hallgatok “Magnificat” című darabokat. A romantika által negligált műfaj történetének néhány epizódja következik.

A Magnificat a vesperás (értsd: vecsernye), azaz az esti zsolozsma végén énekelt bibliai szövegű ének. A textus Lukács evangéliumából származik (Lk 1, 46-55). A liturgiában betöltött szerepéről először Szent Benedek regulájában esik szó, ami a 6. század első feléből származik.

Íme a szöveg magyarul:

Mária így szólt: „Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért.”

Az első Magnificat-emlékek természetesen egyszólamúak, legfeljebb a megelőző antifónák tonusaihoz igazodnak és a gregorián dialektusai szerint változnak. A többszólamúság kialakulását és megszilárdulását követően a mise állandó részei után a leggyakrabban megzenésített keresztény egyházi szöveg. Mind a katolikus, mind a korai protestáns liturgiában főként vasárnaponként és ünnepnapokon hangzott el többszólamú formában. A feldolgozások “hangnemei” pedig alkalmazkodtak a Magnificatot megelőző és záró antifónák “hangnemeihez”. A műfaj népszerűségét jól mutatja, hogy Du Fay 5, Victoria 18, Palestrina több mint 30, Lassus pedig nagyjából 100 Magnificatot komponált. Míg a 15. században a műfajnak inkább háromszólamú változatai léteztek, addig a 16. században többnyire négyszólamú megzenésítést választottak a szerzők. Érdekes lehet még, hogy a reneszánsz idején a Magnificat szövegéhez általában versről versre írtak zenét, s csak ritkán fordult elő, hogy a textus egy nagyszabású kórusmű alapjául szolgáljon. Az alternatim gyakorlat is érvényesülhetett így: az egyik verset egy, míg a másikat több szólamban énekelték.

1600 után a zeneszerzők szabadjára engedték fantáziájukat, ugyanis a Magnificat szövege képekben igen gazdag. Nem fukarkodtak tehát az olyan szavak zenei megfestésével, mint az ‘exultavit’ (ujjong), ‘humilitatem’ (alázatosságát), ‘timentibus’ (istenfélő), ‘dispersit’ (szétszórta), ‘deposuit’ (letaszította) ‘exaltavit’ (felemelte) és így tovább. Vitán felül áll, hogy a korai barokk legfontosabb Magnificat kompozíciói Monteverdi 1610-es Vesperásában hallhatók (a hangzó változatok közül ezt ajánlom). Az első grandiózus, míg a második egyszerű formájú. Monteverdi mellett még Schütz ide vonatkozó darabját is érdemes felidézni. A barokk kor előrehaladtával a Magnificat versei is különféle zenei köntöst kaptak: áriák, kórusok, hangszeres szakaszok váltották egymást, azaz a műfaj számokra oszlott. Ez a gyakorlat jellemzi Händel és Bach műveit is.

Bach saját Magnificatját Lipcsében írta 1723 Karácsonyára. 12 számból áll, noha az “Omnes generationes” csupán két szó a versből, mégis akár önálló kórusrésznek is tekinthető. Ettől függetlenül – összehasonlítva Bach más szakrális kompozícióival – az áriák itt sokkal rövidebbek. A szerzői kéziratban szerepel még négy karácsonyi darab: “Vom Himmel hoch” (rövid mű a címet adó korál dallamára), “Freut euch und jubiliert”, “Gloria in excelsis Deo” és “Virga Jesse”. Minden valószínűség szerint a korabeli lutheránus gyakorlatnak megfelelően a darab bizonyos szakaszai elé illesztve hangzottak el ezek a részletek is. A későbbi, ma már gyakrabban játszott D-dúr változatból ezek a részletek már kimaradtak.

Manapság egyre többször hallható C. Ph. E. Bach 1749-es Magnificatja (1749), mely több szempontból is hasonlít az idősebb Bach már említett művére. Szinte teljesen eltűnik mindenfajta szófestés Mozart 1780-as Magnificatjából, mely a Vesperae solennes de Confessore KV 339 befejezésekor hallható. A szöveg a forma alárendeltje. Legalábbis nagyobbrészt, hiszen vannak olyan helyek is, amelyek még Mozartnál is “megkapják” zenei megfelelőjüket (lásd és halld: ‘et misericordia’, ‘humiles’, ‘esurientes’ és ‘dimisit inanes’). Nem mondható, hogy a barokk után a Magnificat népszerű műfaj lett volna, de még ha elő is fordul néhány ilyen témájú kompozíció, a romantika jelentős zeneszerzői nem szenteltek figyelmet neki. A műfaj reneszánszát a 20. század hozta meg: főként a II. Világháború után fordultak e rég elfelejtett műfaj felé a zeneszerzők; a sok-sok Magnificat közül érdemes kiemelni Alan Hovhaness (1958), Lennox Berkeley (1968) Krzysztof Penderecki (1974) és Arvo Pärt (1989) kompozícióját. (Az írás a Grove Online-on Ruth Steiner, Keith Falconer, Winfried Kirsch és Roger Bullivant által jegyzett Magnificat-szócikk gondolatmenetét követi.)

Kategória: History of Music, Zenetörténet
Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Okolicsányi Szilvia szerint:

    Nagyon szép szellemfejlesztő munka. Ha az ember még hallgat is közben egy mintapéldányt, akkor sztereóban süvit a magasságok felé. További testi-lelki erőt minden jóra!

Válasz

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s