Metropolitan 50

imageTudom, hogy kicsit elkéstem, hiszen elkapkodták a jegyeket a következő The Metropolitan Opera szezonra, de talán a rádióhallgatók és általában véve az operarajongók számára mégiscsak érdemes néhány szót szólni a december 3-án kezdődő évadról. Már csak azért is, mert ünnepi sorozatra, a Lincoln Centerben rendezett előadások 50. évfordulójára készül a társulat. Ma beszéltem Mia Bongiovannival, a Met igazgatóhelyettesével, aki elmondta, hogy 26 operát játszanak majd (225 előadás), amelyek közül kiemelkednek a HD- és rádiós közvetítésben is elérhető produkciók. Rossini Tell Vilmos című operáját említette első helyen: Fabio Luisi lesz a karmester, a rendező pedig Pierre Audi. Bongiovanni szerint 1931 óta nem játszotta ezt a darabot a Met társulata, francia nyelven pedig először most lesz hallható a New York-i operaház színpadán.

Amióta elcsattant az a bizonyos nem színpadi csók Kristine Opolais és Jonas Kaufmann között, igyekszem minden olyan előadást meghallgatni, amelyikben Opolais szerepel (ezt már én mondom). A 2016-17-es évadban ilyen lesz a február 25-re tervezett Ruszalka-címszerep, amely már csak azért is nagy kihívás lehet számára, mert Dvorák egyik legelragadóbb szerepe összefonódik Renée Fleming nevével. Január 7-én két nagy öreg neve is szerepel a színlapon: Verdi Nabucco című operáját James Levine vezényli (ő dirigálja az Idomeneót is március 25-én), a címszerepet Placido Domingo énekli. A március 11-i Traviatát többek között Thomas Hampson (Giorgio Germont) miatt is érdemes meghallgatni. A HD-adások között nem szerepel, de ide a rozsdás bökőt, hogy a Bartók Rádió közvetíti a Trisztán és Izoldát április 8-án, hiszen az Elektrában oly nagy sikert arató Nina Stemme lesz Izolda, René Pape pedig Marke király. Az előadást Simon Rattle vezényli. Egyébként ezzel a produkcióval nyitják az ünnepi évadot szeptember 26-án, és ez lesz az évad első, egyben a 100. HD-közvetítése is október 8-án (a rádiós közvetítések december elején indulnak).

Ugyan nem ismerem az eladási statisztikákat, de sok sörben fogadnék, hogy leghamarabb az április 22-i Anyeginre fogytak el a jegyek. A Robin Ticciati által vezényelt előadáson fellép Anna Netrebko (Tatjána) és Dmitrij Hvorosztovszkij (Anyegin) is. Hasonló parádét ígér a Rózsalovag május 13-án, Renée Fleminggel (aki most ünnepelte első “Metes” fellépésének 25. évfordulóját) és Elina Garancával. Magam részéről meghallgatom még Alfano Cyranóját (május 6-án, Alagnával 😦 ), de kíváncsi vagyok a Bolygó Hollandira is, elsősorban azért, mert Yannick Nézet-Seguin vezényli az előadást.

A Met eddigi szokásainak megfelelően ebben az évadban is szerepel a műsoron kortárs mű: Kaija Saariaho ezredfordulós operáját, a L’Amour de Loin című darabot játsszák (HD- és rádiós közvetítés december 10-én).

Metropolitan 50” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Felhábóritó számomra hogy Önt a sok semmirekellő hallgató Kritizálja aki Önnek a sáros nyomába sem léhet sem müveltségben sem tudásban sem szellemességben Csak mert az illető annyira rosszindulatu és nagyon élvezi Hogy akin nem meri kitölteni a haragját azt egy müsorvezetővel meg meri tenni.Nekem nagyon tetszik az Ön müsorvezetése és Gratulálok Hozzá. Ne hallgasson erre a sok ROsszindulatú hülyére ! Ezeknek az az egy élvezetük van az életbe hogy másoknak beszólnak!

Válasz

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s