Háromszor írtam már le, hogy “lázban tartja a miskolci közönséget a mai ősbemutató”, de ez annyira nem igaz, hiszen mi tart ma már lázban valakit? A lázon kívül. Még a ma először előadandó opera szerzője, Mátyássy Szabolcs is azt mondta nekem tegnap, hogy nyugodtan fog aludni. Pedig hát ő igazán izgulhatna, hiszen nem mindennap tartanak operapremiert az emberfia életében. Ugye?!
Viszont van szóbeszéd. Miskolcon a “Scaevola” című operáról beszélnek (a premier időpontja és helyszíne: 2017. június 21. 19:00, Miskolci Nemzeti Színház). Ma hajnalban, amikor két kollégámmal egy éjjel-nappali hamburgerezőben kötöttem ki, a rádióban a Scaevoláról beszéltek. Felkaptam a fejem a villamoson (a miskolci villamosok elég jól néznek ki), mert két hölgy is erről az eseményről diskurált. Persze érdekelt volna, mit mondanak, de nem hallgatóztam.
Azon viszont jót mosolygok, hogy hányféleképpen ejtik Mátyássy operájának címét. Legtöbbször “szévola” és “szkévola”, de van, hogy “sévola” vagy “szívola” (haha). A legvadabb pedig a “szkaevola”. Szegény Mucius, ő “szcévola” volt. Legalábbis így ragadt meg nálunk. Restituálatlanul.