Na, már tényleg csak az hiányzott, hogy csicseregjenek a madarak, bimbózzanak a fák, és akkor elhittem volna, hogy tavasz van High Barnetben. Pedig bőven november közepén voltunk már, amikor csikorogva megállt a metró a végállomáson, én pedig leszálltam és kutattam, hol lehet Malcolm Messiter. Soha nem jártam erre, Messiter úrról még fotót sem láttam, úgyhogy éppen kezdtem kétségbeesni, amikor Jonathan Brett barátom megragadta a karomat, és azt mondta, erre! Messiter úr az állomáson kívül vár. Ha jól emlékszem, Ford Galaxyban ül, egy tágas kocsiban. Nyilván azért is, hogy cipelni tudja a robotcsembalóját, hiszen az eredeti hangszerének egy Smart is elég lenne. Malcolm ugyanis oboista.
Az iPhone-ról vezérelhető robotcsembaló. Alatta néhány röpképes modellhelikopter. Fotó: Bősze Ádám
Jonathan Brett nem győzte dicsérni: hogy ő ilyen jó oboaművészt nem hallott még, hogy ő ilyen kedves emberrel nem találkozott még és így tovább. Nos, hamar kiderült, nem túlzott. A kedvességét illetően semmiképp, az oboajátékát nem tudtam ennyi idő alatt megítélni. Nem is akartam, hiszen feleségével együtt olyan családias környezetet teremtettek egyik percről a másikra, hogy teljesen feloldódtam. És persze nem is az ánizsos süteményért, sem nem az angol teáért jöttem ide – bár az is elég lett volna -, hanem azért, hogy megnézzem, mit alkotott az évek során Messiter úr, mi is az a robotcsembaló.
Malcolm Messiterrel. Fotó: Jonathan Brett
A képeken látszik, hogy alapvetően egy igazi hangszerről van szó (Robert Goble készítette 1970-ben), viszont a billentyűkön van valami egészen furcsa. Olyan, mintha egy durva fogszabályozó lenne, amiből ráadásul még zsinórok lógnak, és mindenféle nyákok állnak ki. Gusztustalan. Na, jó, nem szép. A csembaló fekete-fehér billentyűi (nem fehér és fekete, mint a zongorának) műtárggyá teszik a hangszert, ettől viszont olyanná válik, mintha az intenzív osztályon feküdne. Mindegy, a Messiter-féle csembalónak a hangja és a működése érdekel most.
Csembaló az “intenzívről”. Fotó: Bősze Ádám
Elektromos vezérlésre ún. szolenoidok, azaz elektromágnest tartalmazó hengerek és az azokból kiálló tappancsok nyomják le a billentyűket. MIDI-adatot produkáló számítógépes program irányítja mindezt, egy olyan szoftver, ami a kottát képes jellé alakítani, hogy aztán továbbítsa a robotcsembaló felé, az pedig, engedelmeskedve az elektromos parancsnak, lejátssza az adott zenét.
Mit szólna Robert Goble? Fotó: Bősze Ádám
Messiter úr igen büszke a találmányára, ahogy mondja, “minden zeneiskolásnak kellene ilyen”, hiszen ez a tökéletes kísérő, annyiszor és úgy játssza a kíséretet, ahogy azt a gazdája kéri, pontosabban programozza. Miután meghallgatjuk, mire képes a szerkezet – tényleg lenyűgöző -, visszaülünk az asztalhoz, teázunk, én pedig kérek még az ánizsos süteményből. Irigylem Malcolm Messitert, hiszen szenvedéllyel és őszinte lelkesedéssel beszél a robotjáról. Olyan ez neki, mint nekem a Varázsbolt. (Adás 2019. február 10. 10:30 Bartók Rádió, utána podcastként a Varázsbolt Soundcloud oldalán.)
