– ezen a mondaton hangosan felnevettem. Pedig a PIM Csáth-kiállítása (Csáth – a varázsló halála) egyáltalán nem vicces. Miért is lenne az, szegény Csáth élete sem volt az. Nem tudom megítélni, hogy a tárlat hiteles képet ad-e az orvos-festő-muzsikus-íróról (ld. még E. T. A. Hofmann), de a szerkesztés, a kísérőszövegek stílusa, a műtárgyak gondolatébresztő módon való elrendezése bizalmat kelt. A tükörfolyosó tükreinek tükörírásos feliratait persze nekiláttam kibogarászni, s csak miután végeztem, jöttem rá, hogy elég lett volna belenézni a szemközti falon lévő tükörbe. És mivel negyed óra alatt végeztem egy mondattal, elég sok időt töltöttem az első folyosón.
Hallgatnék ifj. Brenner József-dalokat. Szerintem az antikváriumban is volt már a kezemben tőle kotta, de mivel nem tudtam, hogy ő és Csáth egy és ugyanaz, egy és ugyanő, nyilván nem kellett, visszaraktam a kupacba. Én marha!
Csempézett rendelő, az alsó sarokban keretezett fotó. Felemelhető csempék, alatta t. k. Weiner Leóval és a Kálvin térrel is kapcsolatos mondatok. Ezek közel állnak.
A következő terem a “mi lett volna, ha…” kérdést juttatja eszembe. És tényleg, mi lett volna Csáthból, ha nincs Jónás Olga, ha nincs I. Világháború, ha nincs morfium? Nem tudom. Azt viszont igen, hogy Nyáry Krisztián mind a tíz ujját megnyalná (ha még nem nyalta volna meg) Csáthnak az apósához írt levele olvasásakor.
A lányával készült interjúból kiderül, hogy Csáth nagyszerű zongorista volt, minden este eljátszott egyet a Beethoven-szonáták közül, s ha a 32 darabból álló sorozat végére ért, újrakezdte. Irigylésre méltó. Ahogyan a kiállítás is. Kár, hogy nincs katalógus.
Kurátorok: Molnár Eszter Edina, Sidó Anna
Tudományos szakértő: Szajbély Mihály
Látvány, design: Mihalkov György
Restaurátor: Mijatovits Zorka
