Előzmények
“Biztos vagyok benne, hogy nincs olyan hely ezen a Földön, mely nagyobb örömöt és hasznot hozhatna az utazónak, mint Itália.”
(Joseph Addison: Remarks on Several Parts of Italy, 1705)
Ez az írás egy Felix Mendelssohn Bartholdy itáliai utazásáról szóló útirajzsorozat első fejezete. Ettől kezdve legalább 32 héten keresztül követhetik a 19. század szerintem legműveltebb zenészének útját itt a Jelenkor Online-on. Ezek a legfontosabb paraméterek, ezekhez igyekszem alkalmazkodni, de nem ígérem meg, hogy mindig sikerülni is fog. Félixnek pedig azért hívom (lásd a sorozat címét), mert az elmúlt években annyit foglalkoztam vele és a családjával, hogy ezért fölajánlaná a tegeződést, illetve egyszerűbb is így, mint folyamatosan kiírni, hogy Felix Mendelssohn Bartholdy. (A figyelmes olvasónak föltűnhet, hogy nem kötőjellel írom a vezetéknevét: csak azért teszek így, mert ő sem használt ilyet.)
*
Itáliába, a kultúra dicső országába többnyire lelki és szellemi élményekre vágyva indultak útnak. A középkor embere Rómát tekintette fő úticéljának, a hit hajtotta, nagy reményekkel zarándokolt az Örök Városba; Tannhäuser például azért, hogy a pápától kapjon föloldozást.[1] V. Albert müncheni herceg sokkal prózaibb megbízást ad udvari zeneszerzőjének, Orlando di Lassónak: olyan énekeseket és muzsikusokat kell szerződtetnie Itáliában, akik egyrészt hajlandóak Münchenbe költözni, másrészt kimagaslóan tehetségesek ahhoz, hogy a késő reneszánsz egyik legpompásabb udvarának fényét emeljék művészetükkel. Később a fiatal nemesek körében jött divatba az itáliai utazás, mely a testi vágyak csábításainak ellenállni nem tudók számára – és ők voltak többen – nem szellemi fölépüléssel, hanem fizikai leépüléssel jár együtt (Johann Joachim Winckelmann régész rájuk panaszkodik, amikor azt írja, hogy „úgy jönnek ide, mint a bolondok, és úgy mennek el, mint a szamarak; ez a nemzedék meg sem érdemli, hogy okítsák és tanítsák”). Egészen más csoportot alkottak a képzőművészek, akik évszázadok óta tanulni érkeztek ide – később kiderül, Félix is többre tartotta Itália festészetét, szobrászatát és építészetét, mint zenei életét –, akadtak olyan festők, akik egyszerűen kötelezővé tették volna az olasz tanulmányutat.
A teljes írást a Jelenkor folyóirat online portálján, ide kattintva olvashatja.
