Bach, gondola, titkosírás
Nem lenne helyes és arányos, ha Felix Mendelssohn Bartholdy (a továbbiakban Félix) velencei tartózkodását csupán azért tartanám említésre méltónak, mert Tiziano alkotásai mély benyomást tettek rá, és ezek nyomán saját művészi küldetésén is elgondolkozott. Ugyan a városban ő mint turista járt-kelt, ez nem azt jelentette, hogy zenei értelemben lustálkodott volna. Otthonról már olyan hosszú ideje nem kapott hírt, hogy a folyamatos aggodalmak elől a zongorázásba és a komponálásba menekült.
„Egyetlen vigaszom, hogy találtam egy szobát, amelyikben egy zongora is volt. Mindenemmel a komponálás felé fordultam tehát, és nagyon szorgalmasan dolgoztam. Az Énekes Akadémiának írt új korállal elkészültem, egy másik pedig már megvan a fejemben. Készen vagyok egy új dallal tenor szólamra, és egy Dal szöveg nélküllel. Remélem, hamarosan összeáll a nyitány, ahogy egy nagyszabású latin egyházi zeneművem, amelyet már az előző évben Angliában fölvázoltam, a Non nobis Domine is már majdnem kész.”
Ezeknek a műveknek a jelentős része a Kalahári sivatagban is készülhetett volna, Velence zeneéletéhez ugyanis semmi közük. Franz Hausertől, egyik bécsi ismerősétől kölcsönkapta Luther énekeinek egy gyűjteményét. Úgy tervezte, több szöveget megzenésít majd belőle. A tervezetet elküldte tanárának, Carl Friedrich Zelternek, akitől ráadásul konkrét kompozíciós segítséget, véleményezést kért:
„Kérem, írja meg a véleményét a tervemről, hogy megfelelőnek tartja-e, ha a dallamot mindenütt meghagyom, de magamat ahhoz nem kötöm. És például ha a „Vom Himmel hoch” első versét teljesen szabadon kezelem, úgy, mint egy nagy kórust?”
A teljes írást a Jelenkor folyóirat online portálján, ide kattintva olvashatja.
