Caffè Greco
Ha útra kel a fiú, egy 19. századi apa vajon mitől óvja őt? Minden bizonnyal ugyanattól, mint ma: a felelőtlen nőzéstől és a kocsmázástól. (Jó, mondjuk úgy: ezektől is.) Abraham Mendelssohn, Felix Mendelssohn Bartholdy (a továbbiakban Félix) édesapja óva intette a fiát a füstös római kávézóktól, amelyekben a német festők gyülekeztek. Félixet nem kellett bátorítani, nem kereste ezeket a helyeket, a festőkről pedig lesújtó véleménnyel volt. Ahogyan Berlioz zenei „neveletlensége”, úgy honfitársainak művészetfölfogása is végtelenül taszította. De vajon kik voltak ezek a fickók, akiken ennyire fölhúzta magát?
„Rettenetes emberek ülnek a Café Grecóban. Nem is megyek oda soha, mert túlságosan irtózom tőlük és a törzshelyüktől is – így Félix az édesapjának írt levelében. – Egy kis sötét szoba az egész, nagyjából nyolc lépés széles, és az egyik részén szabad dohányozni, a másikon meg nem. Nyolc lépés széles. Ott ülnek a padokon a széles kalapjukban, hatalmas szelindekeikkel. Szőrös a nyakuk, a képük, az egész arcukat beborítja a hajuk, rettenetes füstöt eregetnek (csak az egyik oldalon), németül ordibálnak, gorombaságokat vágnak egymás fejéhez, a kártevőkről a kutyák gondoskodnak. Nyakkendő, frakk: micsoda újdonság lenne nekik, ami pedig az arcukon a szakálltól szabadon marad, arra szemüveget tesznek – borzalmasan néznek ki ezek a művészek. És úgy kávéznak, úgy beszélnek Tizianóról és Pordenonéról, mintha ők a társaságukban ülnének, és hozzájuk hasonlóan szakállat és rohamsisakot hordanának.
És ha ehhez még hozzávesszük, hogy micsoda beteg madonnákat, gyöngécske szenteket, tejfölösszájú hősöket festenek, kedvem lenne megverni őket, csak hogy lássuk, tényleg komolyan gondolják-e. Még a Vatikánban található Tiziano-festményt (amiről kérdeztél) sem kímélik ezek a pokolfajzatok. Nincs tárgya és jelentése, így ők, és eszükbe sem jut, hogy egy mester, aki egy képen oly hosszan dolgozik szeretettel és odaadással, annyira messze tekint, amennyire ők legföljebb a színes szemüvegeikkel látnak. És ha semmi más dolgom nem lenne a világon, mint hogy mindazoknak, akik a mestereiket nem tisztelik, válogatott durvaságokat vágjak a szemébe, akkor már nem hiába éltem.”
A teljes írást a Jelenkor folyóirat online portálján, ide kattintva olvashatja.
