„…gazdag ember lesz belőlem”
Félix (értsd: Felix Mendelssohn Bartholdy) az 1830-as itáliai utazása során Münchenből Salzburgba ment, és onnan összesen négy levelet küldött, kettőt családtagjainak, kettőt pedig zeneműkiadóknak. Az első levélből, amelyet édesapjának, Abrahamnak címzett, kiderül, a „júliusi” forradalom miatt majdnem félbehagyta az útját, és Párizs felé vette az irányt: „Micsoda felejthetetlen időket élsz most át! A kezdődő mozgolódásokról szóló első híreket olvastam, és minden vágyam az volt, hogy föladjam terveimet, és Párizsba utazzak. Még ma is úgy gondolom, hogy nem bántam volna meg. Viszont egy idő után, amikor már semmi új hír nem jött, és nem is tudtam igazán elhatározni magam – ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy te nem idegenkedtél volna ettől az ötlettől, és talán nem is láttál volna szívesen –, akkor megtudtam, hogy minden rendben van ismét, így az utazás is elmaradt. […] Mikor mesélsz majd erről?”
Tervbe vették ugyanis, hogy miután Abraham elvégzi franciaországi munkáit, találkoznak, de ehhez Félixnek tudni kellett volna, édesapja mikor tervez Itáliába jönni. Mai szemmel egyáltalán nem különleges, de az akkori utazási szokásokat ismerve egészen meglepő, milyen könnyen és szívesen megváltoztatta volna útitervét Félix csak azért, hogy édesapját láthassa: „Nagyjából úgy tervezem, de pontosabbat majd Bécsből tudok írni, hogy e hónap végén, vagy a következő elején Trieszten keresztül Velencébe, majd Firenzén át Rómába utazom, hogy ki ne hagyjam az októberi Rómát, amelyről csodákat mesélnek. Könnyen megoldható lenne az odaúton Velencét és Firenzét csupán érinteni, hogy Fölső-Itáliát részletesebben meg tudjuk nézni; a legszebb hónapot tölthetnénk együtt ezeken a vidékeken. Epekedve várom, hogy hírt adj az utadról, így annak megfelelően tervezem én is az én szeptemberi utazásomat, teljesen mindegy ugyanis, hogy az odaúton időzöm hosszabban vidéken, és a városokon egyszerűen csak átutazom, aztán a visszaúton váltok, vagy fordítva. Mivel a szeptember amúgy is az utazásról szól, egyre megy, melyik tourt választom, ahhoz, hogy októberre Rómába érjek.”
A teljes írást a Jelenkor folyóirat online portálján, ide kattintva olvashatja.