Jöttem volna vonattal!

De nem, úgy gondoltam, Dunaszerdahelyre majd vezetek.

Kezdődik azzal, hogy izzót kell cserélni. Ami nekem nem megy, tehát sürgősen találnom kell egy szakit. A Google a barátom, ajánlja a közelben lévő Kertész utcát, az ottani autóvillamossággal foglalkozó szervizt, akik viszont – mint kiderül – csak generátorokkal foglalkoznak. Jelentsen ez bármit is. De kedvesen ajánlják a kollégákat a Székely Mihály utcában. Megnézem az értékeléseket, alapvetően jók. Telefonálok, készségesek, el is indulok. Egy mélygarázs legmélyebb szintjén van a műhely, kész tortúra hat szintet szlalomozni le, majd föl.

Nagyjából tíz perc alatt megvan a csere, ötezer forint a “háegyes” izzó és a munkadíj, irány a felszín.

A belvárosból nem könnyű kivergődni. Nem bánom a dugót, nyugodt vagyok, hogy az autó rendben, bekapcsolom a Bartók Rádiót. Mozartot játszanak valakik, a darabot nem ismerem, RDS nincs a készüléken, ahhoz túl régi az autó. Egy idő után BBC podcastra váltok. Végighallgatom a Dag Hammarskjöld repülőbalesetéről szóló epizódot, utána elegem lesz a fülhallgatóból. Inkább hallgatom a kocsi lágy duruzsolását, nézem a tájat. Is. És akkor újra bebizonyosodik, a nyugalom nem végtelen. Már letérek az autópályáról, amikor valahonnan bizonyos időközönként elég hangos kopogás hallatszik. Higgyék el, ez nekem olyan, mint egy ismeretlen testi tünet, összeszorul a gyomrom, ugyanis gőzöm sincs, vajon most éppen mi a baj. Próbálom figyelni, minek a hatására kezd kopogni ez a valami. Semmi szabályszerűséget nem érzek. Hívom a szerelőt, holnap ránéz. Na, ja! Ahhoz haza is kell érni!

Nagy nyugtalansággal szállok ki az autóból a Csallóközi Múzeum udvarán. Igyekszem a Mendelssohn családra gondolni, de közben folyamatosan ez az egy mondat jár a fejemben: “jöttem volna vonattal!”