Bősze Ádám

Némely Ervin (1884-1943) – életrajz

I. Születés

Némely napon géniusz születik. Abban a pillanatban még nem tudni, ki is az illető. Halálakor méltatjuk csak, holott születését is illene pompával és csinnadrattával emlékezetessé tenni. 1884 hűs októberében, Berlin városában világra érkezett egy poronty. Senki sem köszöntötte, szülőanyja olló híján elrágta a köldökzsinórt, a kisdedet csipkepólyába helyezte és díszes dobozkába rakta. A gyermek nyöszörgött. Úgy rémlett, hogy Pergolesi „Stabat Mater”-ét hüppögi. A szülés nem viselte meg, hisz olyan fiatal volt, alig 19 éves, de mégsem mert kezébe venni a gyermeket. Csakhogy a kisded felsírt. De nem az újszülöttek jellegzetes oázását hallatta, hanem szólamokat produkált. Elsírta egyenesen az „Un’aura amorosa”-t, Ferrando áriáját. Az anyja ekkor mégis felemelte, mélyen belenézett mélykék szemecskéjébe.  Különös szeretet áradt el szívében a dallamosan zokogó gyermek iránt és együtt pityeregték Bánk és Melinda kettősét, majd elnevezte a kis bőgő pacsirtát, a falatnyi dalos masinát Ervinkének.

II. Gyermekkor

Némely egyéves korában odakoccintotta kanalát édesanyja halcsont fűzőjéhez. Ezt egyhangúan első zenei művének tekintjük. Kétévesen alkotta meg a másodikat két szomszédos recsegő parketta kvint hangközét felhasználva, mialatt frissen elhunyt keresztapjától – Liszt Ferenctől – kapott hintalován hintázott. Hároméves korában Schrödinger születésnapján süket nagyapjának játszotta el először és utoljára első zongoraművét. Négyéves korában talált egy halott varjút, melyből ötévesen készítette el első hangszerét. Hatéves korában összegyűjtötte kihullott tejfogait, és azokkal kottázta le Tisza Kálmán miniszterelnök lemondására komponált zeneművét, hiszen írni még nem tudott. Hét-nyolc évesen diszlexia gyanúja merült fel nála, mert az f és g betűt sokszor felcserélte a violinkulcs jelével. Kilencéves korában a frissen alakult Madártani Intézet kiállította varjúból készített hangszerét. Gyermekkora a fejlődéstani elméletek ellenére már tízévesen, Kossuth Lajos halálakor befejeződött.

III. Tanulmányok

Tanulmányait egyértelműen a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában végezte volna el, ha akkor már megalakult volna e jeles intézmény. Ennek hiányában az 1903-ban alapult Fodor Zeneiskolát választotta, ahol lelkiismeretes készüléssel végül elérte zsenialitásának azt a szintjét, amivel már felvételizhetett a Zeneakadémiára. Az első elutasítást még további három követte, azonban Ervin szívósságának köszönhetően végül a 24 éves ifjú megkezdte tanulmányait az ország legkiemelkedőbb zeneintézetében. A zenei élet pezsgése termékenyen hatott a fiatal művészre, keze alól ezerszámra kerültek ki a középszerűbbnél középszerűbb stílusgyakorlatok. Kamarapartnerei úgy nyilatkoztak róla, hogy nem a gyakorlás mennyiségével, hanem a fülével lehet a probléma. Mindenki legnagyobb meglepetésére diplomamunkáját („Kolozsváros olyan város” népdalvariációk) a legmagasabb osztályzattal és külön dicsérettel illették. Tanárai egyként sóhajtottak fel, amikor elhagyta az intézményt.

IV. Első zeneszerzői sikerek

Talibán Imre figyelt föl először Némely tehetségére. Ez a lendülettel és akarnoksággal megáldott, a modern zenéért rajongó banktisztviselő, apja pézsmabundájának eladásából szerzett alaptőke segítségével „ÚGYSE” néven az új zene propagálását segítő szervezetet alapított. Némely Ervin mellett ’zágyon Géza Vilmos, a fiatal Schleifer Mátyás és Maradó Antal jelentkezett új, sajátos harmóniavilágú művekkel. Talibán pénzt és energiát nem kímélve rendezte meg előadásaikat, amelyeken maroknyi közönség ünnepelte lelkesen a fiatal nemzedék kiválóságait. Némely főként a saját maga által előadott zongoraműveivel aratott tetszést: „Kicsit lázongtam” (1904), „Szekundok és prímek harca” (1904-1905), „Csalaméri tánccsokor” (1909) – ezek voltak azok a darabok, amelyek a Józsavölgyi és Társa kiadónál nyomtatásban is megjelentek.

V. A megbukott opera

1911-ben, a méltán elfeledett francia rendező, René Schleif [„Havas erdők” (1907), „Havas mezők” (1908), „Havas tetők” (1909) és „Havas fák” (1910)] felkérte, hogy írjon operát újonnan készülő némafilmje alapján [„Havas utak”], melynek főhőse Hristzischlawusz Rhawtrzshikow lengyel vadász, aki kis falujában egy nap arra ébred, hogy az utakat hó borítja. Félve, hogy nem láthatja szerelmét, egy lapáttal megpróbálja eltakarítani a lehullott csapadékot, ám az egyre csak hulló hó miatt küzdelme hasztalannak tűnik. Némely első körben Wagnerhez fordult inspirációért, de hamar rájött, hogy nem elég drámaiak a hatások, ezért több fanfárt és rézfúvóst akart szerepeltetni a műben. A feszültség fokozására öt üstdob került a zenekarba. Ezzel sikerült elérnie azt a hangzást, amit elképzelt, ám a közönség nem díjazta újító jellegű ötletét. A bemutató után megkérdezettek kiabálva mondták el tapasztalataikat, általában nem a kérdésre válaszolva. Egyesek azzal kezdték az újságíróknak adott válaszukat, hogy “He? Mi?! Nem hallom!” Többen összefüggéstelen hangzavarnak írták le az alkotást, mások szerint egy nagy bongás volt az egész. Másnap reggel statikusok megvizsgálták az épületet, és kiderült, hogy az előadóterem kupolája megrepedt. Ennek következtében az épületet le kellett bontani, helyén ma ügető áll (A helyszín sajnos nem derül ki a tudósításokból.) A kudarc hatalmas törést jelentett pályafutásában. Önkéntes emigrációba menekült, amely haláláig tartott. Kevéssé ismert tény, hogy amerikai körútjáról fennmaradt feljegyzések, előadások felvételei nagy hatással voltak Hanz Simmer munkásságára. Ezt Simmer egyik neve elhallgatását kérő gyerekkori zeneszerzőtársa vallotta önéletrajzi könyvében.

VI. A főmű bemutatása

Operája bukását Némely Ervin nem kudarcként élte meg, hanem pályája, a folyamatos tökéletesedés egy állomásaként. Elhatározta, hogy egy összetett, a világ sok aspektusát idéző, egyenesen a teljességet megcélzó zeneművet hoz létre, amelyben megjelennek háborús élményei, élet és halál, szerelem és csalódás, hűség és árulás egyaránt. Monumentális főművén két évig dolgozott a világtól szinte teljesen elzártan. Később élete meghatározó időszakának nevezte ezeket az éveket, amikor is megtapasztalta a káosz, a harmónia és végül – műve befejezését követően – a teljes üresség élményét is. Nagyoperája mesteri zárótétele is erre a kettőségre épül: a tökéletes kiteljesedésre és annak fenntarthatatlanságára, majd az elkerülhetetlenül megjelenő kiüresedésre. A mű bemutatása óriási hatást gyakorolt a kortárs zeneművészetre. Némely Ervin azt nyilatkozta később, hogy a premier után egész hátralévő életében azt a számára meghatározó, néhány másodpercnyi döbbent csöndet kereste, amely az utolsó taktus elhangzása és a kitörő tapsvihar között telt el. Hamar belátta azonban, hogy ezt hazájában már nem tudja többé megélni.

VII. Emigráció

1939-re elmeállapota megtört, volt, hogy széket hajított a zenekari árokba, maradandó sérülést okozva az első hegedűsnek. Egy óbudai kocsmában olvasott vers miatt megszállottjává vált Tsúszó Sándor költő művészetének, azt tervezte, megzenésíti írásait. Kezelőorvosa, Dr. Saurwein Emil intelmei ellenére 1940-ben Krétára hajózott, ahol Trebitsch Ignáccal kötött mély barátságot. Okkult szeánszuk másnapján íródott a „Hideg láng a kecske szemében” című nagyterces fríg dallamra épülő, töredékesen megmaradt műve. Oránba folytatta útját, ahol, mint kémet letartóztatták. A szökést Trebitsch szervezte meg: menekülés közben Némely megsérült, négy hónapot egy algíri kaszbában töltött lábadozva, depressziósan. 1940 májusában a Piréz-szigetekre utazott Tsúszó után. Köszöntésül a helyi halászok gyerekkórusával adtak elő néhány Tsúszó verset – a „Rühellj valóssá, utálj világra, / testáld rám sötét félelmeidet…” máig az ország himnusza. A zaklatások miatt a költő 1941-ben eljátszotta saját halálát. A japánoknak kémkedő Trebitsch hívására a megtört Némely Kínába utazott. Utolsó szereplése Trebitsch temetésén volt 1943-ban: a nankingi bábkormány miniszterei előtt játszotta el a „Messze földre sose indulj lábon, gyalog – repítsenek vasárnapi rézangyalok” kezdetű, Tsúszó versre komponált rekviemjét, ami bizarr halálához is vezetett.

VIII. Tragikus halál

Némely Ervin halálánál különösebb talány kevés akad a zenetörténetben. Bár hagyott hátra búcsúlevelet, melyről számos grafológus egybehangzóan állapította meg, hogy a zeneszerző saját kezétől származik, máig számos összeesküvés-elmélet tartja magát, a közismert tények ellenére – vagy éppen azok által megerősítve. A búcsúlevél hullámzó, már rámutat Némely végső, megbomlott kétségbeesésére. Öngyilkosságával tett pontot egész önfejű, egyedi, zavarba ejtő munkásságára. A nagybőgőtokot, amelybe önmagát, mintegy eleven koporsóba zárta, még három, csak belülről zárható retesszel, zárral, riglivel szerelte fel. Cinikus utalás az „Attila, az Isten kardja” című főművére – az éltette és vált végzetévé. Mindhárom zárat belülről rögzítették, így az idegenkezűség – minden találgatás ellenére – kizárható.  Mind a búcsúlevél, mind a halálos hangszertok, valamint Némely utolsó, félbehagyott művének vázlata megtekinthető a zeneszerző emlékházában. A 20. század egyik, ha nem a legnagyobb komponistája mindössze 59 évet élt.

IX. Műveinek utóélete a szocializmus idején

Művei a kommunisták hatalomátvétele után rövid ideig tiltólistára kerültek, miután az 1932-ben íródott „Vivat Horatius!” című egyfelvonásos operájának címét egy, a latin nyelv terén kihívásokkal küzdő gépírónő – akiről később megállapításra került, hogy egy malomtulajdonos kulák szeretője volt – 1949-ben tévedésből „Éljen Horthy!”-ra fordította. A változást végül a Központi Növénytermesztési és Növénynemesítési Kutatóintézetetének közös tanulmánya hozta el. Ez ugyanis megállapította, hogy Némely kompozíciói – különös tekintettel 17 triangulum kvartettjére és 9 timpaniversenyére – jótékony hatással vannak a magyar tarka tejhozamára. Némely „Agrikultúra” szimfóniájának bevetését az alföldi kalászosok termesztésében már maga Rákosi Mátyás javasolta. Az 50-es évek padláslesöpréseinek valódi célja a rossz minőségű „prenémelyiánus” gabona kivonása volt a magyar gazdaságból, melyet a kulákok a burzsoázia és az ellenforradalmi fasiszta erők csökönyös ragaszkodása a legalább napi rendszerességű étkezéshez jelentősen akadályozott. Alkotásai 1956 után is egyre növekvő népszerűségnek örvendtek, mígnem 1969-ben egy tatabányai május elsejei beszéd után – a helyi KISZ szervezet legnagyobb kisdobosa címmel többszörösen kitüntetett – Faragó Edömér konspiratív céllal az internacionálé helyett az 1933-ban íródott „Bableves” szimfónia 3. tételét játszotta le, amelyben a szerző az úgynevezett „barna felhang” megtalálására tett kísérletet.

X. Műjegyzék

Gyermekkori művek (1890-1904)

WoO 1. Halcsont-fűző fantázia

NW Op. 1.  A Nichtwohltemperiertes Klavier- Prelúdium és fúga (Első alkotás, még nem sikerült jól temperálni a zongorát)

NW Op. 2. Gyermekdalok énekhangra és zongorára (A szerző megjegyzése: Z. Petike nem énekelhet, mert botfüle van)

NW Op. 3.  A dongó röpte (Egy darázscsípés emlékére) – Szimfónia kiszenekarra

Ifjúkori művek (1904-1930)

NW Op. 4. Kicsit lázongtam

NW Op. 5. Szekundok és prímek harca

NW Op. 6. Csalaméri tánccsokor

NW Op. 7. Az összenyilazott szent (Szt. Sebestyén emlékére)- Esz-moll prelűd

NW Op. 8. A hét főbűn (In memoriam Hieronymus Bosch) – Tánc-szvit nagyzenekarra (Sok a bűn, nagyzenekar kell)

NW Op. 9. Kolozsváros olyan város – népdalvariációk

NW Op. 10. „Agrikultúra” szimfónia

NW Op. 11.  Menekülés az ismeretlenbe – Oratórium

NW Op. 12. Havas utak – opera

Érettkori művek (1930–1943)  

NW Op. 13. Vivat, Horatius!

NW Op. 14. „Bableves” szimfónia

NW Op. 15. Egy félresikerült találkozás – Nagyopera (Hatalmas bukás, az opera is félresikerült)

NW Op. 16. Hideg láng a kecske szemében

NW Op. 17. Zongoraötös (Ha nincs annyi zongora, ketten-ketten játszhatnak négykezest)

NW Op. 18. Egy öngyilkos vallomása – Szimfónia (töredék, befejezett csupán a III. tétel: Scherzo)

NW Op. 19. „Messze földre sose indulj lábon, gyalog – repítsenek vasárnapi rézangyalok” – Halotti mise

Egyéb alkotások

17 triangulumkvartett

9 timpaniverseny

A szócikk szerzői

I. Ritter Renáta Rita

II. Tibély Orsolya

III. Varga Ráhel

IV. Pászti Miklós

V. Dombi Krisztián

VI. Magyar Dániel

VII. Zirig Árpád

VIII. Ládonyi János

IX. Lengyel László

X. Lutz Gabi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük