Az eddigi vonatútjaim közül a legkeserűbb éppen egy Railjet-utazás volt. Akkor is első osztályra vettem jegyet. Győrnél békésen elaludtam, és mire Bécsben fölébredtem, a tartóról valaki elemelte a táskámat. Soha nem lett meg, pedig a panaszos posztom után fölhívtak a MÁV-tól, és kedvesen segítséget ajánlottak.
Ettől függetlenül úgy gondolom, az egész másfél ezer kilométeres túra legnyugodtabb utazása elé nézek: Kelenföldről indulok, Mosonmagyaróváron szállok le. Ez a terv. 🚂
Az ülésemen egy a Müncheni Főpályaudvaron vásárolt “csomag” díszelgett. Nagyon unatkozhatott az utas, hiszen még sudokuzni is elkezdett. Sikertelenül. Az újságban közölt feladvány kifogott rajta.
Egyperces késéssel indulunk. Gondolom, azért, hogy legyen mit behozni. És ettől fogva az internettől és a térerőről is le kell mondani. 😬 Emlékeim szerint ezen a vonalon nem a legjobb a lefedettség.
Olvasgatom az itt hagyott Münchner Merkúrt, látom, a bajorokat is érdekli a Bernstein orra körül kialakult vita. Uborkaszezon van a német zenei életben. Bezzeg, ha náluk is rektort keresnének a Zeneakadémia élére!
Mellettem egy anyuka németül tanítja a kislányát. Ugyan végtelen türelemmel dolgozik vele, jobbnak gondolom zenét hallgatni. Veszem is a fülhallgatót. Eszembe jut Hugo Wolf, aki az egyik vonatútján annyira begyömöszölte a fülét, hogy a rongydarabot nem tudta kihúzni és később ki kellett operálni azt. Zajérzékeny volt. A malőr és Wolf emlékére ezt hallgatom: “Schlafendes Jesuskind”. Nagyon szeretem. És közben meg is érkezem Mosonmagyaróvárra. Az egyperces késést megduplázzuk. Sag’ schon! Holnap jön az utolsó felvonás. 👋
