Kategória: Fesztivál

Templomi hangulat

Szombathely

Egészen különleges élmény volt belehallgatni Rohmann Ditta csellókurzusába itt a Bartók Fesztiválon. Sose hallottam őt tanítani. Játszani igen, az is nagyon tetszett, de ez a műhelymunka egészen magávalragadó volt. Technikáról szinte szó sem esett, talán “csak” stilisztikai céllal került szóba egy-egy vonóhasználati probléma. A “páciens” kultúr- és vallástörténeti képzést is kapott, sőt egy-egy frappáns hasonlaton keresztül a jelenlévő közönség is emberközelinek érezhette Bach mennyei zenéjét.

Bartók után Bartók

A szabadságot és ezt hagyom itt

A Bartók+ Operafesztivál után ma irány Szombathely és az 50 éves Bartók Szeminárium. Sajnos csak a nyitókoncerten tudok részt venni, de előtte az M5 csatornán futó Kultúra számára készítek beszélgetéseket Szamosi Szabolccsal, Takács-Nagy Gáborral, Rohmann Dittával, Vajda Gergellyel és Balog Józseffel. Ismét egy élvezetes munkás nap.

Phonè

Ez a kép tegnap Girolamo Deraco művének próbáján készült. A színpadon száz énekes és száz gramofon.

Kitérő

Pest felé

Éjjel megvettem a vonatjegyet a ma reggeli pesti vonatra, de elfelejtettem “felhúzni” az ébresztőórát, tehát elaludtam. Mázli, hogy Halász Gábor Pestre tart, így csak egy órát kések.
Mágyássy Szabolcs Scaevola című operájának nagy részét láttam (később kiküldtek), megrázó volt a Bach-motettaszerű nyitókórus, Mirella érzéki áriáját pedig úgy énekelte Horti Lilla, hogy a hideg futkorászott a hátamon. A Miskolci Szimfonikus Zenekar is biztonsággal, sokhelyütt nagy beleérzéssel játszott, Sándor Szabolcs karmesternek pedig sokat köszönhet a produkció.

Ma este Kodály “Székelyfonó”, úgyhogy sietek vissza.

A ‘sc’ az ‘sz’, vagy ‘szc’?

Háromszor írtam már le, hogy “lázban tartja a miskolci közönséget a mai ősbemutató”, de ez annyira nem igaz, hiszen mi tart ma már lázban valakit? A lázon kívül. Még a ma először előadandó opera szerzője, Mátyássy Szabolcs is azt mondta nekem tegnap, hogy nyugodtan fog aludni. Pedig hát ő igazán izgulhatna, hiszen nem mindennap tartanak operapremiert az emberfia életében. Ugye?!
Viszont van szóbeszéd. Miskolcon a “Scaevola” című operáról beszélnek (a premier időpontja és helyszíne: 2017. június 21. 19:00, Miskolci Nemzeti Színház). Ma hajnalban, amikor két kollégámmal egy éjjel-nappali hamburgerezőben kötöttem ki, a rádióban a Scaevoláról beszéltek. Felkaptam a fejem a villamoson (a miskolci villamosok elég jól néznek ki), mert két hölgy is erről az eseményről diskurált. Persze érdekelt volna, mit mondanak, de nem hallgatóztam.

Azon viszont jót mosolygok, hogy hányféleképpen ejtik Mátyássy operájának címét. Legtöbbször “szévola” és “szkévola”, de van, hogy “sévola” vagy “szívola” (haha). A legvadabb pedig a “szkaevola”. Szegény Mucius, ő “szcévola” volt. Legalábbis így ragadt meg nálunk. Restituálatlanul.

Frittata Borsod Breakfast


Kapható a Levesben (Miskolc, Déryné utca 4.)

Hogy ne csak


Szóval lelkesítő ez a miskolci lét. A tegnapi gramofonbemutató elején nyolcan voltunk, négyen az előadói, négyen a befogadói oldalról. Előtte néhány perccel pedig még egy látogató sem volt. Girolamo Deraco épp azt mondta, fújjuk le az egészet, oszt menjünk haza. Pedig csak annyi “baj” volt, hogy az Operafesztivál egyik kísérőrendezvénye (utcatánc talán) késéssel ért véget, így a gramfonos projekt iránt érdeklődő emberek nem értek időben a Nemzeti Színházhoz (Miskolc). A végén már vagy harmincan hallgatták a gyűjtő, Giuseppe Nicolò lemezeit. És aztán jött a “Candide”, Bernstein optimizmust sugárzó operettje. 1956 októberében írta, amikor még mi is optimisták voltunk. Helyszín a Nyári Színház. Az ügyelőpultnál a Pforzheimi Színház technikusai mondogatják egymásnak, hogy “teltház” van, és hogy vajon hányan lehetnek. Nos, nagyjából négyszáz fő jött össze. És tényleg “teltház” volt. Hétfőn este 9-kor! Nem tudom, ki mit csinál itt Miskolcon, de le a kalappal előtte, hogy sorozatban ennyi, akárhonnan is nézzük, 20. századi, vagy éppen kortárs operát bemutató előadásnak ennyi embert meg tud nyerni.

Van persze hagyományos program is. Kísérő. Így mondják. Elmentem például a Simándy vándorkiállításra a Nyári Színház szomszédságában álló Színészmúzeumba. Ez az az évfordulós tárlat, amely már szerte az országban látható volt, és amely most Miskolcra érkezett. Vándornak vándor, de kiállításnak aligha mondható, hiszen egy darab eredeti emléktárgy sincs kiállítva. Néhány roll-up hirdeti a tenor életútját, pár B-kategóriás kreatív ötlet továbbítaná a tényleg páratlanul gazdag örökség üzeneteit. Az egyetlen autentikusnak tűnő tárgy az énekes Bánk bán-jelmeze, de az is csak egy “utángyártott” darab. Ha valakinek megvan otthon a “Bánk bán elmondja” című könyv, elég, ha azt lapozgatja, ezért nem kell Miskolcra jönni. Viszont a kortárs operákért, vagy a mai I Musici di Roma-koncertért már igen.