Nem leszek egyedül

Ezt a képet a napokban kaptam. Jegyet vett valaki a premierre!!!

(Megnyugtató, hogy végre nem magamban beszélek.)

#szeretnekahallgatók – Augusztus 16. Kaposvár

Zenélő állatok 1.

PapageiEgyedül a kakadu képes hangszerrel zenélni az állatok közül: az ausztrál Queensland állam Cape York félszigetén élő, félénk pálmakakadu ágakkal dobol a fatörzseken – állapította meg egy ausztrál kutatás.

Rob Heinsohn, az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) környezet- és társadalomtudományi karának tudósa szerint az énekes madarak és a cetek zenei hangokat adnak ki, néhány faj felismeri a ritmust, eszközt használva zenélni azonban csak a Probosciger aterrimus képes – írta az eurekalert.com.
“A nagy füstszürke madár hímje vastag botokat tör le az ágakról az odvas fákhoz veri őket, hogy a nőstény figyelmét magára vonja” – mondta a professzor.
A Science Advances című tudományos lapban ismertetett kutatás hét éve folyik, ezalatt kamerákkal türelmesen követtek nyomon az esőerdőben elvonultan élő papagájfélét, hogy fennmaradását biztosítani tudják.
Régóta ismert, hogy a pálmakakadu dobol, ám most sikerült először filmre venni és elemezni a “zenéjét”.
“A hab a tortán, hogy az ütések szinte tökéletesen egyenlő időközönként követik egymást igen hosszú sorozatokban, mintha csak profi zenész dobolna” – magyarázta Heinsohn.
A nyomon követett 18 hím pálmakakadu mindegyike saját stílusában dobolt. Voltak, amelyek mindig gyors ütemet vertek, mások mindig lassút, mások szerették az elején kicsit cifrázni.
“Talán az egyéni stílus alapján ismerik fel egymást az egyedek nagy távolságból is” – mondta a professzor, aki szerint a dobolás a hím pálmakakadu udvarlási szertartásának a része kiáltásokkal és jellegzetes mozdulatokkal együtt, amelyekkel a nőstényt szeretné megnyerni párjául. (Forrás: MTI)

A röhögőgörcs

A legkínosabb és a legszórakoztatóbb. Amikor nagyon szeretnéd, hogy elmúljon, de nagyon nem megy, és minél jobban akarod, annál jobban elhatalmasodik rajtad. A csúcson pedig már semmi extra nem kell ahhoz, hogy sírva vihogj (sírva vihog a magyar), és akkor megadod magad. Néhány héttel ezelőtt, Mascagni “Lodoletta” című operája rádiós közvetítésének felvételén újra átéltem. A hangfájl (köszönet, Mátyus Ottó) itt található:

 

Két szövegre érdemes most figyelni

a Zeneakadémia környékén: a nagyteremben Kocsis Zoltán beszél Bartókról, a sarki szendvicsember pedig azt ordítja, “ne habozzanak, kebabozzanak!”

Értelmezés kérdése


A legjobb Dubrovay-művet kell eljátszani?

A koncerttermi köhögésről

koncertköhögésArról, hogy hogyan viselkedjünk a koncertteremben írtam már, sőt abban a posztban megemlékeztem a köhögőkről is. Most viszont olyan tanulmányt sodort elém a szél, mely teljes egészében a koncerttermi köhögésről szól. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennek a témának ekkora az irodalma, s hogy a zenészeket a krónikus “horákolás” jobban zavarja, mint az, amikor valaki tételszünetben tapsol. És nem csak a klasszikus zenét játszókról van itt szó, hiszen a dolgozat szerint 2006-ban Keith Jarrett egyszerűen abbahagyta a koncertjét, ugyanis a nagyérdemű nem hagyta abba a köhögést. Az írásművet alaposan elemezni nem volt időm, nem tudtam azt sem ellenőrizni, hogy a hivatkozások helyesek-e (néhány link mögött nincs tartalom), minden esetre érdemes néhány megállapításával közelebbről is megismerkedni.

“Ne köhögjenek, amíg a koncert véget nem ér. Már csak azért se, mert nagyon szeretem ezt a darabot.” Thomas Quasthoff (Alice Tully Hall, 2001. május 24.)

“Egy átlagos koncertlátogató percenként 0.025-ször köhög.”- írja Andreas Wagener. Azért magamban elképzelem a számlálóbiztosokat, akiket hidegen hagy pld. Mozart zenéje, és egyszerűen csak köhögéseket számolnak. Nem is hiszem, hogy általában véve a közönség tagjai végigköhögnék az adott darabot, inkább úgy érzem, csak az első adandó alkalommal állnak neki. Legutóbb a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának karácsonyi koncertjén Haydn Esz-dúr trombitaversenyének első tétele után kezdtek köhögni meglepően sokan. Érdekes az is, hogy az említett biztosok (nem tudom, valójában tényleg készült-e reprezentatív felmérés) nemcsak a köhögés gyakoriságára figyeltek, hanem arra is, ki hányszor tüsszög, vagy éppen csuklik előadás alatt. Nos, hamar kiderült, e két utóbbira a lehető legritkábban kerül sor.

“Vagy önök hagyják abba a köhögést, vagy én hagyom abba a játékot.” Alfred Brendel

Alfred Brendel – minden koncertetszétköhögő mumusa – egyszer Hamburgban abbahagyta a játékot, és megkérte a közönséget, hogy legyenek kedvesek nyugodtabban köhögni. Lássanak csudát, a nagyérdemű ettől kezdve egyáltalán nem köhögött. Még mielőtt azt gondolnák, elég csupán szólni és a köhögés abbamarad, érdemes felidézni Brendel kölni esetét, amikor annyira kiakadt a hallgatók udvariatlan krákogásától, hogy megírta a “Kölni köhögők” című versét.
“Érdemes azt is megfigyelni, így Andreas Wagener, hogy a zenekari tagok (gyakran több mint 100 muzsikus ül a színpadon), vagy az énekkar alig köhög előadás közben, pedig a profi énekesek torka és tüdeje sokkal érzékenyebben reagál, mint az átlagemberé.” Nemcsak a puszta légúti betegség okozhat köhögést, hanem az is ingerelhet, ha szomszédunk, sortársunk kezd köhögni.

“A közönség azért köhög, mert unja magát.” Colin Davis

A fenti idézetet sokan emlegetik a tanításban, mondván, csak annak a koncertjén kezd a közönség köhögni, aki unalmasan vagy rosszul játszik. Biztos, hogy ebben is van valami, ugyanis az előadó valóban képes befolyásolni a közönség viselkedését.

Befejezésül álljon itt Loriot és a Berlini Filharmonikus Zenekar – tipikusan német humorú – Köhögésszimfóniája:

A nap képe