Kategória: Könyvek

Ősz

img_0035 A tavalyi év egyik legfontosabb könyve Karl Ove Knausgård Halál című regénye, a Harcom-sorozat 1. része volt. Legalábbis én így gondolom. Most olvasom, hogy jön a következő kötet. Sajnos a Magvetőnél nem értem el senkit, így nem tudom megmondani, hogy mikor. Update: kiderült, a fenti kötet nem is a Harcom-sorozat második része, hanem egy új kvartett első kötete. Ettől függetlenül, amikor megtudok valamit a megjelenési tervről, frissítek. Update2: Megérkezett a válasz, és így hangzik: “A Harcom-sorozat második kötete, a Szerelem várhatóan október végén-november elején jelenik meg.” Jó hír, nem?

 

Álmomban

Esterházy Péterrel találkoztam. Kaptam tőle két könyvet. Az egyik válogatás lehetett a kisebb műveiből, szürke volt a borítója, rajta a fényképe, profilkép. Piros filccel hosszú dedikációt írt rá.
– Ezzel menőzhetsz a facebookon. – mondta.
A másik címe az volt, hogy Ateneiopeia. Megkérdeztem, mit jelent magyarul.
– Itt minden nehéz és hézig. – válaszolta, aztán elnevette magát.
Erre ébredtem.

Omerta

Tompa Andrea saját regényéről írt esszét a Jelenkorban “Így írtam az Omertát” címmel. Ajánlom. A könyvet is. Igaz, még nem fejeztem be, de eddig nagyon lekötött.

Az illúzió rombolása

A bendzsó

bendzsóMárciusban jelent meg a Harvard University Press gondozásában Laurent Dubois “The Banjo” című könyve, amely a hangszer történetéről és a népzenében, illetve az általános zene történetében elfoglalt helyéről szól. Itt megrendelhető.

A legszebb német könyv

69756 pályamű közül végül a tavaly elhunyt osztrák rendező, Michael Glawogger “69 Hotelzimmer” című könyve nyerte az “Év legszebb könyve 2015” elismerést Németországban. A tízezer Euróval járó díjat csütörtök este adták át a Frankfurti Iparművészeti Múzeumban. A mű a “Die Andere Bibliothek” kiadónál jelent meg, a tervező Andreas Töpfer.

A vastagbőrű kézikönyv

nadasdyNádasdy Ádámmal egyszer találkoztam személyesen, amikor az egyik televízió (talán a belvárosi kábeltévé lehetett, nem emlékszem pontosan) számára készítettünk egy kisfilmet, amely egy antikvárium szépirodalom-polca előtt játszódik, ahol beszélgetünk az ott található kötetekről. A ‘beszélgetés’ persze ebben az értelemben kissé túlzás, hiszen szerencsére ő beszélt; élvezetesen, érdekesen és nyomdakészen. A másik élményem vele kapcsolatban egy meleg barátomtól származik, aki elmondta Nádasdyról, hogy meleg. Az ‘elmondta’ persze ebben az értelemben kissé túlzás, hiszen csupán megemlítette, és szaladt is tovább az ő gondolatmenetével, mely Nádasdy dicséréséről szólt. Szóval ez a két testközeli élményem van róla: írásait, személyiségét szeretem, gondolkodását példaadónak tartom.
Tegnap az Allee Libri üzletében vagy negyed óráig nem sikerült megfejtenem, mit is jelent a 2+1 akció (folyamatosan a “kettőt fizet, egyet visz” járt a fejemben), de hamar rátaláltam Nádasdy új könyvére, a Mednyánszky-festmény részletével “díszített” borítékú “A vastagbőrű mimóza” címűre. (Mindig van egy könyv, ami a kezemhez ragad; hiába járok egy óra után az államig pakolt stósszal a kezemben, és teszem vissza a helyére a mégsem kellőket, szóval mindig van egy-kettő, amelyikhez ragaszkodom, azt vissza nem adom. A válogatott 6-7 könyvből végül csak az említett maradt fenn a rostán. Még Szvoren Edináról is lemondtam, de majd visszamegyek.) Megvettem még a könyvesblog, (vagy mi a címe?) újságot – személyes indíttatásból -, elolvastam benne Rostás Eni magát könnyen adó és informatív és szórakoztató és kedves interjóját [sic!] Nádasdyval, és annak rendje, módja szerint hazamentem aludni.
Nádasdy Ádám könyve csak látszólag cikkgyűjtemény. Műfaji meghatározásként jobbnak tartanám a “vademecum” megjelölést. Gyere velem! – ennyit tesz a vade mecum, és olyan kézikönyvre, kiadványra utal, amelyiknek mindig ott kell lenni az ember keze ügyében. (Amikor még ferences voltam, a testvérekkel készítettünk ilyet “Vademecum franciscanum” címmel: benne “kéznél” volt minden szükséges imádság és ének.) Nádasdy könyve ilyen. Tisztán, érthetően, hitelesen és megkérdőjelezhetetlenül beszél a melegségről akkor is, amikor ezt filmkritikába öltözteti, akkor is amikor a témát egy útibeszámolóban járja körül. Nemes egyszerűséggel ír, lefegyverzően őszinte. Ezek az erényei (hogy nyelvi leleményeiről, makulátlan stílusáról ne is beszéljek) egyre inkább azt az érzést keltették bennem, hogy puszta kompilációnál azért többről van itt szó. Nádasdy (és szerkesztője) kezében ugyanis akarva-akaratlanul úgy formálódott az anyag, hogy belőle nem élvezetes és tanulságos írások láncolata lett, hanem egy iránymutató. Persze nem szeretném ezzel csökkenteni a könyv könyvértékét, csupán azt szeretném jelezni, hogy annál fontosabbról is szó lehet (bár van-e fontosabb egy könyv könyvségénél?). Sőt, megkockáztatom, hogy Nádasdy ezt ki is kérné magának, hiszen ha így gondolkodott volna, rövidebbre fogta volna az ide illesztett cikkek sorát (ebben a tekintetben az utolsó írás elhagyható), kiemelte volna a szövegből az ismétlődéseket (előbújás=coming out etc.), de nem tette, hiszen nem ez volt a célja. Viszont a gyűjteménynek van ilyen üzenete is. Hogy nekem például kézikönyv lesz. Ott lesz az asztalomon. Hogy ha például egyszer “és” helyett “de”-t mondok, ha például a Bartók Rádióban Brittenről és Pears-ről beszélek, és elbizonytalanodom, tudjam, melyik könyvet kell fellapoznom. Még az is lehet, hogy átköttetem: bőrbe, hogy megmaradjon.