A 10 legjobb szimfónia

A Bartók Rádió Muzsikáló reggel & Muzsikáló délelőtt című műsorában a rádióhallgatók szavazatai alapján a következő szimfóniák kerültek a top 10-be:

  1. Schubert: 7. “Nagy” C-dúr szimfónia
  2. Beethoven: 7. szimfónia
  3. Beethoven: 9. szimfónia
  4. Mozart: “Nagy” g-moll szimfónia
  5. Beethoven: 6. szimfónia
  6. Dvorák: 8. szimfónia
  7. Brahms: 4. szimfónia
  8. Berlioz: Fantasztikus szimfónia
  9. Mahler: 5. szimfónia
  10. Mahler: 3. szimfónia

A körkérdés alapjául szolgáló BBC-lista itt található, a cikkért pedig katt ide.

  1. Beethoven: 3. szimfónia
  2. Beethoven: 9. szimfónia
  3. Mozart: “Jupiter” szimfónia
  4. Mahler: 9. szimfónia
  5. Mahler: 2. szimfónia
  6. Brahms: 4. szimfónia
  7. Berlioz: Fantasztikus szimfónia
  8. Brahms: 1. szimfónia
  9. Csajkovszkij: 6. szimfónia
  10. Mahler: 3. szimfónia

Mikor tapsoljunk?

Július 29-én Bartók Rádió “Muzsikáló Reggel & Délelőtt” című műsorában a “Mikor szabad tapsolni egy hangversenyen?” kérdésről beszélgettünk. Íme néhány vélemény:

  • Az emberek nem csak tudatlanságból tapsolnak. Ha a művészeknek túl sok a taps, elmehetnek zenélni szalonokba is.
  • A tételek közötti tapsolás nem feltétlenül észak vagy dél kérdése. Mostanában fut egy sorozat a Bartók Rádión, Dallasból közvetítenek koncerteket. Úgy veszem észre, hogy az amerikaiak is bele-bele tapsolnak a művekbe.
  • [Ez] a bedobott téma olyan, mint a hírlapi kacsa a nyári uborka szezonban.
  • Az ösztönös megindultságnak nem mond ellen a helyi szokás.
  • Merénylet a tételek közötti tapsolás, mert szétveri a mű teljességét és így annak lényegét. És szétveri a hallgatótársakban zajló befogadás-alkotás folyamatot, katarzis-“magzat” gyilkosság!
  • Úgy gondolom mégis csak egyszerűbb lenne tudomásul venni: ha a karmester a zenekar felé fordul, tart az előadás és akkor nem illik tapsolni, ha pedig a karmester a közönség felé fordul, velük kommunikál és akkor jöhet a taps, vagy más vélemény nyilvánítás.
  • Több művészünk pl. Schiff András is leírta a koncertlátogatás “etikáját”. Ki lehetne ezt osztani a közönségnek.
  • A sok taps operában sokkal zavaróbb. Főleg ha nincs aranyban a színvonallal.
  • Kedves Ádám! Mindig lesznek lelkes és / vagy sznob hallgatók. Szórakozni megy a hallgató, élvezni a szépséget. A pillanatot a művész teremti, ne fanyalogjunk és leginkább ő ne háborodjon fel más örömén, tapsán, lelkesedésén!
  • Az előadót biztosan zavarja, ha elmélyült állapotában, két tétel között “jól megünneplik”. Magam többször vagyok úgy, hogy a mű végén azonnal felcsendülő taps is zavar, mert még lelkileg benne vagyok a zenében. Szeretem, ha a művész vár néhány másodpercet, mielőtt jelezné a végét. Kell a csend ott.
  • Hahó. A taps is kimehetne már a divatból. Találjunk ki valami mást!
  • Ne a tapsról beszélgessen, Uram! Inkább arról, hány embernek nincsen pénze egyátalán eljutni koncertre.
  • Kedwes demagogok! 2 doboz cigi araban wolt a jegyem 1 Kocsis kncertre!! Mindenkinek wan penze ARRA, amit szeret.
  • A King’s Singersre visszaterve, elszánt rajongojukkent igyekszem minden magyarorszagi koncertjukre elmenni, és így már kétszer is részem volt abban, hogy a közönség beletapsolt Kodály Esti dalának utolsó akkordjaba. Borzasztó kellemetlen volt! Azt gondoltam, egy jó ideig nem veszik elő ezt a darabot.
    A legutóbbi koncertjukon azonban a Mupaban ‎mégis elenekeltek, és láss csodát! Végre sikerült vegigenekelniuk. Nem tudom, talán több volt a külföldi a hallgatóság kozott…
    Az általuk eloadott művek után nekem is kell aza pár másodperc, amíg felfogom a hallottakat, mielőtt tapsolni kezdek.
  • A vastaps nem tipikusan magyar jelenség volt, hanem szovjet import, melyet legcsúnyábban Romániában gyakoroltak, de a volt NDK-ban és minden kommunista országban, manapság Kínában, Észak-Koreában, stb. A koncerteken való modortalan viselkedés mai formáit pedig főleg az Amerika-imádó fiatalság utánozza: füttyögés, hangos bekiabálás, feltűnősködő ujjongás, huhogás, stb., de ez is világjelenség, nem hazai. A zenészeket valóban nem illene zavarni effélékkel, de a magyar közönséget en bloc lehúzni ún. belső sovinizmus, mert a legtöbb zenész nagyra értékeli a magyar közönség muzikalitását., mely világszinten kiemelkedő.
  • Mindentudo Adamunk! A taps a legkedvesebb az eloadonak. A taps milyensége meg a szinvonalat is jelzi az eloadott munek.

A cikk az adás ideje alatt folyamatosan frissül.

A koncerttermi köhögésről

koncertköhögésArról, hogy hogyan viselkedjünk a koncertteremben írtam már, sőt abban a posztban megemlékeztem a köhögőkről is. Most viszont olyan tanulmányt sodort elém a szél, mely teljes egészében a koncerttermi köhögésről szól. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennek a témának ekkora az irodalma, s hogy a zenészeket a krónikus “horákolás” jobban zavarja, mint az, amikor valaki tételszünetben tapsol. És nem csak a klasszikus zenét játszókról van itt szó, hiszen a dolgozat szerint 2006-ban Keith Jarrett egyszerűen abbahagyta a koncertjét, ugyanis a nagyérdemű nem hagyta abba a köhögést. Az írásművet alaposan elemezni nem volt időm, nem tudtam azt sem ellenőrizni, hogy a hivatkozások helyesek-e (néhány link mögött nincs tartalom), minden esetre érdemes néhány megállapításával közelebbről is megismerkedni.

“Ne köhögjenek, amíg a koncert véget nem ér. Már csak azért se, mert nagyon szeretem ezt a darabot.” Thomas Quasthoff (Alice Tully Hall, 2001. május 24.)

“Egy átlagos koncertlátogató percenként 0.025-ször köhög.”- írja Andreas Wagener. Azért magamban elképzelem a számlálóbiztosokat, akiket hidegen hagy pld. Mozart zenéje, és egyszerűen csak köhögéseket számolnak. Nem is hiszem, hogy általában véve a közönség tagjai végigköhögnék az adott darabot, inkább úgy érzem, csak az első adandó alkalommal állnak neki. Legutóbb a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának karácsonyi koncertjén Haydn Esz-dúr trombitaversenyének első tétele után kezdtek köhögni meglepően sokan. Érdekes az is, hogy az említett biztosok (nem tudom, valójában tényleg készült-e reprezentatív felmérés) nemcsak a köhögés gyakoriságára figyeltek, hanem arra is, ki hányszor tüsszög, vagy éppen csuklik előadás alatt. Nos, hamar kiderült, e két utóbbira a lehető legritkábban kerül sor.

“Vagy önök hagyják abba a köhögést, vagy én hagyom abba a játékot.” Alfred Brendel

Alfred Brendel – minden koncertetszétköhögő mumusa – egyszer Hamburgban abbahagyta a játékot, és megkérte a közönséget, hogy legyenek kedvesek nyugodtabban köhögni. Lássanak csudát, a nagyérdemű ettől kezdve egyáltalán nem köhögött. Még mielőtt azt gondolnák, elég csupán szólni és a köhögés abbamarad, érdemes felidézni Brendel kölni esetét, amikor annyira kiakadt a hallgatók udvariatlan krákogásától, hogy megírta a “Kölni köhögők” című versét.
“Érdemes azt is megfigyelni, így Andreas Wagener, hogy a zenekari tagok (gyakran több mint 100 muzsikus ül a színpadon), vagy az énekkar alig köhög előadás közben, pedig a profi énekesek torka és tüdeje sokkal érzékenyebben reagál, mint az átlagemberé.” Nemcsak a puszta légúti betegség okozhat köhögést, hanem az is ingerelhet, ha szomszédunk, sortársunk kezd köhögni.

“A közönség azért köhög, mert unja magát.” Colin Davis

A fenti idézetet sokan emlegetik a tanításban, mondván, csak annak a koncertjén kezd a közönség köhögni, aki unalmasan vagy rosszul játszik. Biztos, hogy ebben is van valami, ugyanis az előadó valóban képes befolyásolni a közönség viselkedését.

Befejezésül álljon itt Loriot és a Berlini Filharmonikus Zenekar – tipikusan német humorú – Köhögésszimfóniája:

Ki a világ legjobb karmestere?

bachtrackNem egészen így szól a kérdés, hiszen a Bachtrack közvélemény-kutatása arra irányul, ki a világ legkedveltebb karmestere, de ez magyarul bénán szól. Szóval, ha szeretnél részt venni a szavazáson és angolul tudsz, kattints ide, ha németül, akkor ide, ha franciául, akkor ide, ha pedig spanyolul, akkor ide.