Bősze Ádám

dátum

2024. április 23.
Expired!

időpont

19:00

Részvételi díj

3 500Ft

Páratlan párok – Wagner és II. Lajos bajor király

Bősze Ádám és László Ferenc Páratlan párok c. előadássorozata harmadik évadának minden egyes estéjén hajdani kortársak kerülnek majd egymás mellé: egy nagy zeneszerző és egy koronás fő vagy jeles államférfiú. Csupa olyan kiemelkedő személyiség tehát, aki meghatározója és főszereplője volt a maga korának, a művészet világában, illetve a politika- és hadtörténet közegében. Kézenfekvő vagy épp meglepő párosítások, amelyek láttán rendre felmerülhet bennünk a kérdés: voltaképpen melyikük élt a másik korában? Az ifjabb Johann Strauss élt Ferenc József korában – vagy fordítva? S miközben az egyes alkalmak a XVIII., XIX. vagy épp a XX. század egy-egy szakaszának kétféle arculatát vázolják majd fel, természetesen számos összefüggésre és párhuzamra is fény derülhet. Ahogyan kölcsönhatásokra is, hiszen nemcsak a politika befolyásolta a művészek életét, de egy-egy zeneszerzői életmű is hatással lehetett a történelem alakulására. Szerelmek, viszályok és betegségek, sikerek és kudarcok – a fejedelmi udvarokban és a koncerttermekben, a Fehér Házban és az operaszínpadokon.

További alkalmak:
2024/05/28 Johann Sebastian Bach – Nagy Frigyes
2024/06/11 George Gershwin – F. D. Roosevelt