Miskolci Operafesztivál

Éjjel megvettem a vonatjegyet a ma reggeli pesti vonatra, de elfelejtettem “felhúzni” az ébresztőórát, tehát elaludtam. Mázli, hogy Halász Gábor Pestre tart, így csak egy órát kések. Mágyássy Szabolcs Scaevola című operájának nagy részét láttam (később kiküldtek), megrázó volt a Bach-motettaszerű nyitókórus, Mirella érzéki áriáját pedig úgy énekelte Horti Lilla, hogy a hideg futkorászott a […]

Háromszor írtam már le, hogy “lázban tartja a miskolci közönséget a mai ősbemutató”, de ez annyira nem igaz, hiszen mi tart ma már lázban valakit? A lázon kívül. Még a ma először előadandó opera szerzője, Mátyássy Szabolcs is azt mondta nekem tegnap, hogy nyugodtan fog aludni. Pedig hát ő igazán izgulhatna, hiszen nem mindennap tartanak […]

Szóval lelkesítő ez a miskolci lét. A tegnapi gramofonbemutató elején nyolcan voltunk, négyen az előadói, négyen a befogadói oldalról. Előtte néhány perccel pedig még egy látogató sem volt. Girolamo Deraco épp azt mondta, fújjuk le az egészet, oszt menjünk haza. Pedig csak annyi “baj” volt, hogy az Operafesztivál egyik kísérőrendezvénye (utcatánc talán) késéssel ért véget, […]

A Miskolci Operafesztivál kísérőrendezvénye az a kiállítás, amelyen egy olasz gyűjtő, Giuseppe Nicolò gramofonjai láthatók. És hallhatók, mert hogy mindegyik működőképes. Girolamo Deraco zeneszerző pedig nemcsak az este 6-kor kezdődő bemutató “társműsorvezetője”, hanem a 23-án bemutatásra kerülő 100 gramofonra és énekhangokra írt “Phonè” című opera komponistája. (Szóltak, hogy ne operát, hanem szimfonikus installációt írjak, de […]

Ugyan kényszerűségből indultam végül vonattal az idei operafesztiválra (Bartók+), de egyáltalán nem bántam meg, hiszen jóval olcsóbb és kényelmesebb, mint autóval. Legalábbis egy személynek. Már néhány tegnapi eseményeken is részt vettem, de teljes erőbedobással csak mától tudok figyelni. A mai kínálatból hármat választottam: este 6-kor elmegyek a gramofonbemutatóra, majd megnézem a “Lutherek” című előadást. Este […]


[There are no radio stations in the database]
%d blogger ezt szereti: